Otthon, haza idézetek

Babits Mihály: A gyémántszóró asszony Móricz Zsigmondnak Éjszaka ez, testvér!... Szükség van a fényre, vetni amaz őrült asszony útjai elébe: kit tántorgóvá vakított szörnyű vesztesége. Óh, hány fiat vesztett! mennyi vagyonát taposták szét talpas, süket katonák! idegenné zárták tőle legjobb otthonát. S azt se tudja már, hogy lába merre lép: jobbra is, balra is árok, meredék s minden lépten szórja, veszti kincsét, erejét. S míg gyémántját, gyöngyét így hullatja széllyel, ékeskedik csináltvirág- s üveggömbfüzérrel, mely gáncsot vet lábainak, ahogy küzd a széllel. Lámpása a szélben, - hagyta - kialudt: vak tátongó mélység szélén fut és egyre fut - mégis fény ragyogja be, s nem sötét az ut. Nem a csináltvirág s üveggömb ragyog, hanem az a gyémánt, amit elhagyott: még az árokba is utána ragyog! Ragyogj, gyémánt, ragyogj! szükség van a fényre, szegény őrült asszony útjai elébe; mert anyánk ő s a miénk minden vesztesége. Babits Mihály: A jobbak elmaradnak Utak, kik szétszaladtok a hazába és sorompókra leltek oly hamar, ne vigyétek ki bús hirünket innen. Csak mint a fuldoklóét ujja csücske, áldozat bárányáét szalagok, csak mint hegedhetetlen sebnyilások. Minket lekötve tart egy furcsa léthez mágus Szokás vagy szoptatós Remény: álmodunk és vergődünk álmainkban. Husunkba tépünk, mint az elvarázsolt; némák vagyunk és süketek; a vér betölti szánkat, vér kavarg fülünkben. Őrületünk előtt már semmi korlát: ó jaj, a táblákat mi összetörtük! ó jaj, bölcs véneinket megtagadtuk! Nem előre kell nézni a magyarnak: a régi erkölcs jobb volt; régi mód, régi szavak, régi ész, régi oltár. Megvonva tőlem jövők jósa lenni, barbár korok vátesse visszavágy mikor még Róma állt s az ősi Vallás. Ó magyarok! haragszik tán az Isten! Havas tavasz korbácsa sujt; a nép nyomorog s a gyilkolásban leli üdvét. Jön a Barbárság, mint havas tavasz, korbáccsal a kezében; már az ének eresz alá némul; és az a Jobb, aki nem ért és elmarad korától. Babits Mihály: Csonka Magyarország Bár lenne a hangom tiszta és éles, mint intő csengőké! A tiétek zavaros, mint mocsarak habja! ti leborultatok az Ércbálvány előtt! döntsön az erőszak! s döntött az Erőszak... mi jogotok beszélni többé? Nekem van rá jogom! ti elhánytátok a Kiáltást: mint bolond a fegyverét! nem kiálthattok már: én elkiálthatom: Óh Igazság, te egyetlen kiáltás! egyetlen fegyver! Jerikó trombitája! szólj! falak, omoljatok hangjaitól! gerincek, borzadjatok! Európában! és Amerikában! mert borzasztó az Igazság a gerincekben! mit érnek a ma-épített falak körülöttem? ott borzad az Igazság a kövekben! ott ég a hegyekben! árad a vizekben! Óh tiszta, éles trombita, zengj! ne hallgass sohase! egy napig se! egy óráig se! egy pillanatig se! mint ahogy nem hallgat a fájás az idegben, míg megvan a betegség... nem hallgat a vonzás a kőben, hogy természetes irányában essék... nem hallgat a madár, míg fészkébe nem tér... nem hallgat a folyó, míg tengerbe nem ér... nem hallgat a szél, míg él... * Nekem van rá jogom! Én elkiálthatom: Igazság! Ti eldobtátok ezt a szót, mint bolond a fegyverét, szegény testvéreim! s csak gyenge izmotok maradt, csak puszta kezetek, meztelen mely bilincsekbe verve, ha üt, csak önmagát ütheti esztelen sem lázadni nem tud, sem meghajolni az Ércbálvány előtt igazán - de hát az Ércbálvány hazája lettél-e, hazám? Van-e reményed abban? a sötét utakban? Nem! - Csak a napban! mely éget a kövön és ragyog a patakban. Ti azt mondtátok: Döntsön az erőszak! s hangotok zavart most, mint mocsarak habja. De én azt mondom: dönt majd az erős Nap! Kitárom tiszta szavamat a Napra. * Ti eldobtátok a trombitát de a trombita zeng tovább, zeng, nem a ti kezetekben, hanem a vízben, a hegyekben, Erdélyben, felvidéken, az égen, s bennem! Én sohse mondtam: »Dönt majd az erőszak!« - most mondhatom: »Nem! Nem!« Babits Mihály: Petőfi koszorúi 1923. »Avagy virág vagy te, hazám ifjúsága?« Hol a szem, szemével farkasszemet nézni? Ki meri meglátni, ki meri idézni az igazi arcát? Ünnepe vak ünnep, s e mái napoknak szűk folyosóin a szavak úgy lobognak, mint az olcsó gyertyák. Szabadság csillaga volt hajdan a magyar, de ma már maga sem tudja, hogy mit akar: talány zaja, csöndje és úgy támolyog az idők sikátorán, mint átvezetett rab a fogház udvarán börtönből börtönbe. Ki ünnepli ŐT ma, mikor a vágy, a gond messze az Övétől, mint sastól a vakond avagy gyáván bújik, s a bilincses ajak rab szavakat hadar? Csak a vak Megszokás, a süket Hivatal hozza koszorúit. Óh, vannak koszorúk, keményebbek, mint a deszkák, súlyosabbak, mint hantjai kint a hideg temetőnek!... Kelj, magyar ifjúság, tépd le a virágot, melyet eszméinek ellensége rádob emlékére - kőnek! Kelj, magyar ifjúság, légy te virág magad! Nem drótos füzérbe görbítve - légy szabad virág szabad földön: hogy árván maradva megrablott birtokán mondhassa a magyar: »Kicsi az én szobám, kicsi, de nem börtön!« Avagy virág vagy te?... légy virág, légy vigasz! Legyen lelked szabad, legyen hangod igaz az Ő ünnepségén: Koporsó tömlöcét aki elkerülte, most hazug koszorúk láncait ne tűrje eleven emlékén! Babits Mihály: Turáni induló Mi vagyunk a rónán járók Soha napján meg nem állók Lég fiai, röpke rárók, messze mezőn szerte szállók. Huj,huj, huj! Szolgánk jámbor, népünk pártos, Széltől ellett ménünk táltos, Varju, holló ránk kiáltoz, Könnyü nyilunk visszaszálldos. Huj, huj, huj! Rabjaink a barmot hajtják, Szolgáink a sátrat hordják, Lányaink a hálót foldják, Fiaink a lovat tartják. Huj, huj, huj! Sátrunkat csak seprűszárral, Nem kerítjük azt mi zárral, Mégis nyuszttal dús bazárral vetekedünk a kazárral. Huj, huj, huj! Igy élünk mi, népet fosztván, földjeinket föl nem osztván, Széles üngünk szelet uszván riadunk a rémes pusztán: Huj, huj, huj! Rátörünk az ellenségre, ugy teszünk szert feleségre, Ha nem lelünk ellenségre, nézünk a csillagos égre. Huj, huj, huj! Sok csodát az égen látunk, Sok arany csodát imádunk, Kútfejeknél törvényt látunk, Isten napja süti hátunk. Huj, huj, huj! Kőházakkal, vértes haddal, mit törődünk Napnyugattal? Zabolátlan akarattal virradunk mi virradattal. Huj, huj, huj! Rajta széllel, zivatarral! Haj szabir az onugorral, Hajrá hét törzs hét magyarral, Nyolcadikkal, mord kabarral! Huj, huj, huj! Baranyi Ferenc: Magyarságvizsga I. Ki itt a jó magyar? A szájtépő, a másságot leszóló, a mellverő, de vész elől kilógó - az lenne jó magyar? Ki udvaroncból szökkent népvezérré, de "honféltése" népét sem kímélné - az lenne jó magyar? Ki eladná az országot egy lóért s a lovat, nemzetének, milliókért - az lenne jó magyar? Ki Európát falná fel, de régi ázsiai voltát se jól emészti - az lenne jó magyar? Kinek az őslakó is rusnya jöttment, ha átkokat nem szittya dühvel öklend - az lenne jó magyar? II. Apai ágon áldás eleimre, hogy magyar vért pumpáltak ereimbe, ezért itt élni s tartozni e néphez vérség szerint lehetek illetékes. De önmagában ez mit sem határoz, csupán elindulás a vállaláshoz, ahonnan már csak a lélek s ész irányít munkálni a világból egy hazányit. Anyám ágán is áldom minden ősöm, fejfáiknál emlékezőn időzöm, mind-mind e hont ápolta tiszta szívvel, lett légyen délszláv, felvidéki cipszer. Tót sarj Petőfi, német ősű Erkel példázza: mitől jó magyar az ember, nekik tudom be, nem a vér szavának, hogy épeszűen szolgálom hazámat. Ellen Nitt - Az otthonok otthonokká terebélyesednek A szoba csak lakás, a ház csak ház. Az otthon valami más. Az otthonok idővel válnak otthonokká. Mikor a kerti ösvény útilapui, az aszfaltozott udvar csenevész gizgazai szívedhez nőttek, mikor a szív gyökerei áttörnek pázsiton, kövön és aszfalton, mikor a szív gyökerei elérik a talajvizet, akkor vagy otthon. Az otthonok észrevétlen terebélyesednek otthonokká. Szállingózó őszi levelek, alvó vidékek fölött vándorló felhők növesztik napról napra, évről évre. Az állandóság tudata, egy-egy bátorító pillantás, érintés teszi otthonná az otthont. A minden reggeli búcsúintegetés, az ablakon kopogó csontos és lombtalan, deres és havas, bimbós, virágos és lombos, ősszel tenyerükön almát tartó ágkezek. A házak is gyökeret vernek, szobákat hajtanak, nyílnak, virágoznak, magvakat szórnak szét, ha már otthonokká terebélyesedtek. (Kányádi Sándor fordítása) Jókai Anna: Ima Magyarországért Öregisten, Nagyisten Nézd, hogy élünk itt lenn katlanba zárva csodára várva csöbörből-vödörbe magyarok. Itt élünk se élve se halva hurrá a vödörben hal van süthetünk szálkás kis pecsenyét a friss húst viszi már a fürge menyét körben a bozótból ragadozók szeme villog az elhevert csordákon áldozati billog. /csitt, csak csendesen, ne kiálts, mormold csak, mormold az imát/ Öregisten, Nagyisten ha Te nem, ki segítsen? sovány lakomára nova bort kínáltak s akik ezt megitták mind bódultakká váltak. / ….csak csendesen, ne siránkozz, bátran szólj elkábult hazánkhoz./ Öregisten, Nagyisten érted sóvárog ma minden akik hortyognak szanaszét vagy éberen vigyáznak síkos savas-eső alatt bíz egyformán áznak. /…csak csendesen, mind aki lázad, báránybőr jelmezben figyelik a házad/ Öregisten, Nagyisten erősíts a hitben hogy ami késik azért el nem múlik él még a te nyájad bárha szőre hullik. /….csak csendesen, nem használ a lárma, mostoha szülők közt még árvább az árva/ Öregisten, Nagyisten más remény nincsen mint igazad kegyelmed hogy Te szabj végül rendet Maradék országnak adj életes kedvet a lecsonkolt többit gyógyítgasd ne engedd önnön-gyilkosává válni haza kell találni! / csak csendesen, mert vád alá vesznek, jönnek janicsárék, kerék alá tesznek/ Öregisten, Nagyisten a vak lóra azt hazudták bátor suba alatt kupec lett a pásztor műdalokkal altat nejlon-furulyája/ dagonyáztat altat pocsolyába. /csak csendesen, ne élvezd a táncot, csörgesd csak, csörgesd a vattázott láncot/ fájdalomban boldog régi jó Patrónánk hegyeink elcsórták, eladó a rónánk fulladtunk a füstben a folyónkban cián sorvasztja a lelkünk a ránktukmált Isten- hiány mértékadó értelmiségi minden mérték nélkül! hóhér a halottal cinikusan békül dús szobákban ál-parasztok a búzát égetik ők nem a harasztot melósvezér nyüszít, uszít munkásember helyben fut itt a hajléktalant rendőr verte shoppingcenter országszerte mocskos pénznek nincsen szaga gaztól rabolt s gaz lett maga és a művész? Búsan kérded megvették a tehetséget sirasd őket Ősi Anya zsoldos pénznek nincsen szaga, /…csak csendesen, hagyd Krisztust ítélni, végtelen időben mindenkit megtérniI/ Öregisten, Nagyisten kit kövessünk s kit nem? érlelj az eszmében de a rögeszmét távoztasd hisztériát űzz el indulatunk meghagyd a reánk szabott leckét beteljesíthessük gőgösek se legyünk kétségbe se essünk náci-tudat, bolsi-tudat csak álarc a Szörnynek egyképp, meggyötörtek lám egymásra törnek gonosz század elment nehéz évek jönnek melegítsd eszünket, okosítsd szívünket, biztass hogy a testvérharc megszűnhet göngyöld a Földgolyót Fiad köntösébe édes hazánkat annak kellős közepébe a lapulást-alkuvást váltsa már valódi béke. Annyi gyalázatos koron át Őrizd meg számunkra misztikus koronád. /…Csak csendese, akinek füle van, hallja, a látónak látható, hasad az Ég alja/ Öregisten, Nagyisten mit akarjunk, s mit nem: törvényed vezessen hogy e kis nép oda ne vesszen át ne lyukadjon helyünkön a térkép ki ne radírozzon a világi lét végképp serkentsd fel szolgád a Magyarok Istenét kend meg könnyektől elhomályosított szemét küldd le a magasból újra e véres-veres földre tarts köztünk szellemét most és mindörökre. / A Születés-hiszen az életünk hovatovább ráment- mielőtt nem késő, Te mondd ki az Áment./ Juhász Gyula: Trianon Nem kell beszélni róla sohasem, De mindig, mindig gondoljunk reá. Mert nem lehet feledni, nem, soha, Amíg magyar lesz és emlékezet, Jog és igazság, becsület, remény, Hogy volt nekünk egy országunk e földön, Melyet magyar erő szerzett vitézül, S magyar szív és ész tartott meg bizony. Egy ezer évnek vére, könnye és Verejtékes munkája adta meg Szent jussunkat e drága hagyatékhoz. És nem lehet feledni, nem, soha, Hogy a mienk volt a kedves Pozsony, Hol királyokat koronáztak egykor, S a legnagyobb magyar hirdette hévvel, Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország! És nem lehet feledni, nem, soha, Hogy a mienk volt legszebb koszorúja Európának, a Kárpátok éke, És mienk volt a legszebb kék szalag, Az Adriának gyöngyös pártadísze! És nem lehet feledni, nem, soha, Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol Ferenczy festett, mestereknek álma Napfényes műveken föltündökölt, S egész világra árasztott derűt. És nem lehet feledni, nem soha, Hogy Váradon egy Ady énekelt, És holnapot hirdettek magyarok. És nem lehet feledni, nem, soha A bölcsőket és sírokat nekünk, Magyar bölcsőket, magyar sírokat, Dicsőség és gyász örök fészkeit. Mert ki feledné, hogy Verecke útján Jött e hazába a honfoglaló nép, És ki feledné, hogy erdélyi síkon Tűnt a dicsőség nem múló egébe Az ifjú és szabad Petőfi Sándor! Ő egymaga a diadalmas élet, Út és igazság csillaga nekünk, Ha őt fogod követni gyászban, árnyban, Balsorsban és kétségben, ó, magyar, A pokol kapuin is győzni fogsz, S a földön föltalálod már a mennyet! S tudnád feledni a szelíd Szalontát, hol Arany Jánost ringatá a dajka Mernéd feledni a kincses Kolozsvárt, Hol Corvin Mátyást ringatá a bölcső, Bírnád feledni Kassa szent halottját S lehet feledni az aradi őskert Tizenhárom magasztos álmodóját, Kik mind, mind várnak egy föltámadásra. Trianon gyászos napján, magyarok, Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos, Rossz csillagok alatt virrasztva járók, Ó, nézzetek egymás szemébe nyíltan S őszintén, s a nagy, nagy sír fölött Ma fogjatok kezet, s esküdjetek Némán, csupán a szív veréseivel S a jövendő hitével egy nagy esküt, Mely az örök életre kötelez, A munkát és a küzdést hirdeti, És elvisz a boldog föltámadásra. Nem kell beszélni róla sohasem De mindig, mindig gondoljunk reá! Kende Sándor: Hazafiság A legcinikusabb, legközömbösebb és legüresebb ember szíve is megdobban néha arra a szóra, hogy magyar. Néha, mondtam. Két esetben biztosan. Az egyik: – külföldön. Én a múltban, a vasfüggönyön belül is azt mondtam mindig, hogy helyesebb „kiengedni” az embert, mint bezárni: odakint válik hazafivá, illetve döbben rá arra, hogy kicsoda. Nagyon gyorsan. Egyik percről a másikra, tüstént, mihelyt egy minket fitymáló szó a fülébe szúr. Az önérzet ágaskodása, természetrajzunknak az a legősibb rugója, hajtóereje, és élesztője, egyben lánca, egybemarkoló, s a csiriznél százszorta biztosabban tapasztó tehetetlenségi tényezője: azonnal visszajelez. A másik: – itthon, amikor más honbelivel akad össze. Hát még akkor, ha az illető magyarul szólal meg! Vagy legalább két olyan szót próbál formálni, amely majdnem olyasmi, mint anyanyelvünk. A minap a Lévay utcai könyvesboltban két fiatal szép magyar szavaira figyeltem fel. Azért csak lapozgattam tovább, s mintha mélyen elmerültem volna olvasmányomban, egyre jobban összehúztam magam. Mozdulni is alig mertem már, mert semmiképpen sem akartam kockáztatni, hogy kíváncsiskodásommal megzavarjam őket, s netán abbahagyják. Nem, észre se vegyék, hogy figyelem, udvariatlan hallgatózásom el ne rémítse őket, megilletődésem gyanakvóvá ne tegye valamelyiküket. Csak ne hagyják abba, az istenért ne, még egy kicsit ne! Mert ugyan ki beszél ma mifelénk igazán magyarul, igazán szépen? Hát még hibátlanul, ugyan kicsoda?! Lám, külföldiek a fiúk, persze megtudtam néhány perc alatt. Igen. Mert így, nálunk, idehaza már senki se beszél, csak aki könyvből tanulta ezt az összehasonlíthatatlan nyelvet. Így csak az vigyáz a kiejtésre, a szórendre, a hangsúlyokra és a tárgyas ragozásra, így csak az becsüli ezeket a szavakat, aki megkínlódott értük. Aki nem kapta, hanem vállalta. Aki nem örökölte, hanem szerezte. Vagyis aki ennyire szereti. Előbb-utóbb ki kellett derülnie. S nem ütköztek meg kíváncsiskodásom miatt. Sőt, szinte örültek, hogy szóba áll velük valaki. Hogy válaszolhatnak. Azaz, hogy beszélgethetnek. Magyarul – Magyarországon. És, hogy megértik őket. Vagyis, hogy: – jól mondják! Franciák ugyanis. A Sorbonne diákjai, magyar szakosok. Keleti Nyelvek Tanszék… S most azért utaztak ide, hogy gyakorolják, amit tanultak. – De hát miért épp magyarul? …Mert, ugye, ha mi, összebújva, fojtogató magányukból kifelé kíváncsiskodva, mások szavait pörgetjük, rágjuk, emésztjük, hiszen évezredes a tapasztalat, hogy különben a kutya sem áll velünk szóba – ez logikus és kíméletlen kényszerűség. – De hogy ők?! Például ezek ketten itt?! Akik a világban bárhol érnek partot, azonnal válaszolnak nekik: ők miért kínlódnak ezzel a vastag nyelvvel, pont ezzel: minek ez nekik?! – Be nagy örömömre szolgál, hogy megtekinthetem Önöket! – magyarázta egyikük. Nagyot nyeltem. Nem a hallottak tartalmi jelentése miatt, hanem ahogyan elhangzott! Ez a „be nagy”! Csak nem Vörösmartytól vagy Berzsenyitől tanult magyarul?! És ugye, egy ilyen „be nagy” indítással már csakis lelkesült lehet a folytatás: ó, de jó hallani! S a másik fiú mindjárt utána: – Mily nemes dolog, hogy ennyi könyv található itt még a mi népünk nyelvén is! Lám. Ő magyarul lelkes, hogy otthonit, franciát talál itt. Hegyibeszédként hatna, ha ezzel próbálkoznék előbbi kijelentésem bizonyítására. Hogy amiképp mi odakint – ők ugyanígy itt… Nem, én inkább újra csak a nagy kérdést feszegetem: azt a bizonyos miértet. Hogy hát igazán: – minek ez nekik? Nagy volt a csodálkozás. Egyikük nem is értette, mit kérdezek (én meg istentelenül megijedtem, hogy netán arra következtet, hogy mégsem tud még jól magyarul). A másik, szerencsére, egy szemvillanásnyi idő alatt felocsúdott és kivágta: – Ó, kérem, a magyar nagyon intelligens nép! És addigra a társa szeme is megcsillant: – Bízvást hiszem! – biccentett rá. Én meg csak kint, az utcán, s inkább magamban: – Bízvást… Hiszem! Budaörs, 1992. augusztus Forrás: Két évtized – antológia Orémus Kálmán: Valahol Magyarországon (Hivatali párbeszéd) - Hogy hívják? - Takács András. - Félre akar vezetni? - Mért akarnám? - Itt azt olvasom, hogy Tokacs Andrej Ivánovics. - Igen, mert oroszul így írták. - Akkor ön orosz? - Nem, kérem, én magyar vagyok. - Hol született? - Ungváron. - Akkor ukrán? - Nem, kérem, magyar vagyok. - De ez egy ukrán város. - Most Ukrajnában van, de amikor én születtem, 1942-ben, akkor magyar volt. - Anyja neve? - Hochdorfer Eugénia? - Ő hol született? - Körmöcbányán. - Azt most hogy hívják? - Kremnicának. Szlovákiában van. - Na, mondom, hogy maga nem magyar! Idejön mindenféle külföldi nevekkel! Azt hiszi, nekem van erre időm! Azt már meg sem merem kérdezni, hogy az apja hol született. - Hát, csak kérdezze meg nyugodtan! - Mért, hol született? - Triesztben. - Húú, a nemjóját! Mondja, azon kívül, hogy szépen beszéli a nyelvet, tulajdonképpen mitől lenne maga magyar? - Kérdezhetek valamit, kisasszony? - Hát persze, ezért vagyunk itt! - El tudná nekem énekelni, vagy legalább mondani a Himnuszt? - Hazádnak rendületlenül…, ugyan, csak nem gondolja, hogy verset fogok itt magának mondani! - Esetleg a tizenhárom aradi vértanút? - Bolondnak néz? - Mit olvasott Illyés Gyulától? - Na, ebből elég! Ha nem tisztelném a korát, már kihívtam volna a rendőrséget! Ez egy hivatal kérem! Itt dolgoznak! Tudja mit? Hajlandó vagyok elhinni, hogy maga magyar, csak ne zaklasson a hülye kérdéseivel! Vass Albert: Erdők könyve (Részlet) "Amikor már nagyon fáradt leszel, és nagyon céltalannak érzed a sorsodat: egyszerre csak érted üzen az erdő. Először csak egy kis szellővel, mely csak úgy végigsurran melletted az utcán. Fenyőillatából már alig érezhetsz valamit, de meghallod mégis, amikor a füledbe súgja: - Üzeni az erdő, hogy árnyékkal várnak rád a fák... illatukat neked gyűjtik a rét virágai... jöttödet lesi az ösvény... jöjj, siess...! Fájva döbben meg tőle a szíved. Torkodat fojtogatja a honvágy. De nem mehetsz. Nem eresztenek a láncok, amiket rád raktak a gonosz varázslatok. Aztán meglátsz egy felhőt, egy kicsi bolyhos fehér felhőt az égen, és tudni fogod, hogy újra üzent érted az otthoni erdő. Látni fogod emlékezetedben a régi tájakat, és úgy sajog valami benned, mint még soha addig. Végül aztán meghallod ablakod alatt az aranymadár füttyét. Ablakod magától kitárul. És ott ül a fán, és hazahív otthonod drága aranymadara: a sárgarigó. Valami megpattan benned akkor. Szemedből előtörnek a könnyek, lemossák rólad a láthatatlan láncokat, kiömlenek az utcára is, és végigfolynak a köveken, bűvös ösvényt mosva lábaid elé az emberek között. És te elindulsz majd ezen az ösvényen. Keletnek, mindig csak keletnek, amerre a sárgarigó hív. Így. Most aludj jól, a mese véget ért. A fák is alszanak már odakint." Wass Albert: Emlékezés egy régi márciusra Az erdőszélen hóvirág fehérlett. Sarjadó gyepen az iskola glédában állt, mint még soha. Valaki a Talpra Magyart szavalta. Aztán a tanító beszélt a szabadságról. Hallgatta sok parasztgyerek, oldalt a jegyző meg a pap s tisztes, komoly, ősz emberek. A harangozó tartotta a zászlót vén bajszos arcán zord egykedvűséggel. S a tanító lelkesen magyarázta, hogy mi is történt ezelőtt sok, nagyon sok évvel. Hősökről beszélt és csatákról s arról, hogy miként folyt a vér, amikor annyi ember meghalt valamiért. A többiek hallgatták némán. Hitték is, nem is a mesét. Öreg volt már a múlt. Setét s bizonytalan ködök takarták. S egyszerre csak egy kisgyerek hangosan megszólalt hátul: „Édesanyám! Mi a szabadság?” A tanítóban elakadt a szó. Odanéztek mindannyian. Az asszony pedig felsóhajtott és azt felelte: „Amikor hazajönnek a katonák, fiam” Ó, hóvirágos régi március…! Azóta mennyi vér ömlött megint, s részeg torokkal hányszor ordították közénk a véres jelszót, hogy „szabadság!” Voltunk azóta hősök mi magunk is. Hősök, pribékek, árulók, gazok, honmentők és hazátlanok, voltunk minden, amit csak akartak a habzó szájú álapostolok. Négyszer szabadítottak föl azóta propagandás vad próféciával és mind a négyszer más zászló alatt! És mind a négyszer esküdtek reá, hogy most lettem szabad! Hát ez a szabadság, emberek? Szónokló, híres emberek! Élők s holtak mind ezt akarták…? S mi lesz, ha majd egy szép napon megkérdezi egy kisgyerek: „Édesapám, mi a szabadság…?” Ó, hóvirágos régi Március… Talán sóhajtunk egyet mi is akkor és csak annyit mondunk csöndesen: fiam, szabadság az, ha majd hazatérhetünk mindannyian. Bajorerdő, 1947. Wass Albert: Mikor a bujdosó az Istennel beszél Uram, én nem tudom az igazságot miképpen osztogatod ezután, hogy mindenkinek bár maréknyi jusson: Annyit tudok csak: esztendeje immár, hogy végigdúlt a vihar otthonunkon. Tudnod kell Uram, hisz mindent tudó vagy: nem akartunk mi semmi mást, csak élni. Szántani, vetni és remélni Szántani, vetni és remélni jó munkáért vidám aratást. Nem imádkoztunk sokat, az igaz. De szerettük a világodat, Uram, ahogy megadtad: gondokkal telítve, búval és örömmel fűszerezve, a tövisek között egy-egy virág... szép volt Uram, jó volt a világ. Szerettük a patakodat, mely zengve selyempartok közt vígan szökdösött. A szellőt, ahogy hegyeidről este virágillattal megrakódva jött. Hajnalodat, amikor bokrétásan felkacagott az ablakunk alatt. Szerettünk minden bokrot, fát, virágot, pillangót, felhőt, madarat...! Apánk kezét. Anyánk mosolyát. Kisgyermekünk első kacaját. A csókot, ahogy lányajkon kigyúlt. A vágyat, mikor fellegekbe nyúlt, Feléd, Uram, akár a jegenye! Jövendőt kért! Békét és életet! Mégis a balkezed mozdult elénk s reánk bocsátottad a végzetet. Most már igazán nem tudom: a sorsot hogyan s miképpen rendezed. De bujdosók könnyében s bánatában nem lelheted Uram a kedvedet. Uram, nekünk ez a föld idegen. Az ég sem derít itt sugarat miránk. Bajor erdőkön bujdosó magyarnak bogáncsos úton nem terem virág. Más itt a szél. Másként suhog az erdő. Más nyelven szólnak a patakok. Bozót tépi a bujdosó magyart, kivert, hazátlan árva és zavart... Uram, Te ezt így nem akarhatod! Amerre járunk: köd lepi az erdőt. Nyögnek a fák és tövisek sebeznek. Bármerre indul céltalan nyomunk: még az ösvény is átfordul keletnek. Uram! Rendeld már, hogy hazamehessünk! Mindegy hogyan és mindegy, milyen áron! Nem akarunk örökké bujdokolni ezen a zord, otthontalan világon! Ha kell gyalog is, éhesen, vacogva, tépett lélekkel és halálra váltan: csak otthon legyünk egyszer a hazánkban! Vert farkas mellé farkasnak beállunk, vagy koldusnak a templom küszöbére, rabnak, ha kell, testvér-rabok közé: csak haza jussunk végre! Hogy beszélhessünk magyarul a földhöz s megértsük, amit zúgnak a szelek...! Ha Szodoma láttán kővé változom: Uram, én akkor is haza megyek! Nincsen napodnak máshol melege. Sehol sem olyanok a csillagok. Ha százszor átkozott is az, aki magyar: nem lehetek más, ha egyszer az vagyok...! Add újra látnom apámat, anyámat, vagy sírjukat bár, ha többet nem lehet... Hadd roskadjak egy üszkös rom tövébe eldobva végre a vándorbotot s úgy súgjam megadással: Miatyánk... sokat vétettem Ellened s nagyot... de nézd: megtörtént a Te akaratod. (Bajorerdő, 1945) Wass Albert: Otthon Igen, valahogy így van: otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon. Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. Ha tízen vagytok benne, az se baj. Ha mind a tízen egyek vagytok ebben, hogy haza tértek, amikor este hazatértek. Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. Egy egészen egyszerű állati érzés: hogy ma itt élek. Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak. Ez az otthon. Minden embernek módja van hozzá. Egy szűk padlásszoba is lehet otthon. Egy pince is. Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet. Ha az ember önmagából is hozzáad valamit. Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál. Egy fénykép, amit éveken keresztül hordoztál a zsebedben. Egy könyv az asztalon. Egy ébresztőóra. Mit tudom én: ezer apró kacat ragad az emberhez útközben. A fontos az, hogy érezd: jobbra és balra Tőled áll a világ, a maga szépségeivel, és a maga csúnyaságaival. Süt a nap, esik az eső, szelek járnak és felhők futnak a széllel. Vannak virágok és fák és patakok és emberek. Valahol mindezek mögött van az Isten és Ő igazítja a virágokat, a fákat, a patakokat és az emberek közül azokat, akik neki engedelmeskednek. És mindezeknek a közepén itt ülsz Te, egy széken, egy asztal előtt. És ez a szék és ez az asztal ma a Tied. Ma. Ez a fontos. És körülötted szép rendben a többi: a virágok, a fák, a felhők, Isten bölcsessége és az emberek kedves balgaságai, ma mind a Tieid. És jól van ez így. Mert hiszen az ember úgyis elég keveset él. És még az is jó, hogy keveset él. Ha mindezt érezni tudod: nem vagy otthontalan a világon.

Pszichológia

A sorsról és a végzetről - Feldmár András gondolatai Feldmár András írása alapján Két angol szó között kell különbséget tennünk: fate és destiny, azaz a sors és végzet. A görögök és a rómaiak úgy képzelték az életüket, mintha marionett bábuk lennének és zsinóron rángatnák őket. A kereszténység és a zsidóság már másképp vélekedett erről. Ők azt gondolták, hogy nemcsak zsinóron rángatnak az istenek, hanem én is elhatározhatom, hogy hova megyek, vagy, hogy milyen legyen az életem. Az embereknek tehát sok választása van: bele kell néznie a szívébe, hogy görögül él-e vagy zsidóul. Ha görögül él, akkor úgy érzem, depresszionált lesz. Hiszen, ha annak, amit én akarok, semmi köze ahhoz, ami történik, akkor az nagyon szomorú dolog. Akkor az embernek el kell szégyellnie magát. Mert ha olyan dolgok történnek velem, amin nem tudok változtatni akkor el akarok tűnni, láthatatlanná akarok válni. Ha zsidóul élek, akkor viszont meglehet, hogy rosszul döntök, és lehet emiatt bűntudatom lesz, viszont a bűntudat más, mint a szégyen. A bűntudattól meg lehet szabadulni. A szégyentől csak úgy lehet megszabadulni, ha az ember bosszút áll. Van-e szabad akarat? Szent Ágoston is arról írt már az Istennek, hogy meg akarok tenni dolgokat, de nem teszek, és nem akarok megtenni dolgokat, de folyamatosan mégis úgy cselekszem, ahogyan nem szeretném. Miért van ez? Bátorítanom kell az embereket arra, ha van olyan szokásuk, amitől meg akarnak szabadulni, azt megtegyék. És ez tulajdonképpen a bátorság kérdése. Ha nem tesszük meg, amit szeretnénk, akkor csak várakozunk, amivel az a baj, hogy rettenetesen unalmas. Úgy gondolom, hogy a halál is azért jön el, mert az ember teste elunja magát, unatkozik, és azt hiszi, hogy mindennek vége van. A személyiség tipizálása Típustanok: a, Klasszikus tipológia: Hippokratész Galenos Kretschmer b, Dimenzionális személyiségelméletek: Jung Eysenck Spranger c, Vonáselméletek: pl. Rotter Ez utóbbi a személyiséget nagyon szűk aspektusból közelíti meg. Kulcsszavak: meglét vagy hiány. Ennek alapján a hasonló vonásokkal rendelkezők egy csoportba sorolhatók. Rotter külső vagy belső kontrollos (Önálló, szuverén egyéniség, önmagában hisz, vállalja a saját sorsát. Nincsen szüksége a szerencsére, magabiztos. Külseje határozott, vállalja öltözködését...) emberről beszél. Hogy ki melyik típusba sorolható, szerinte attól függ, hogy az egyén a saját sorsa irányításában hogyan vesz részt. A vonáselmélet szerint a kettő nem keveredhet, míg a dimenzióelmélet alapján igen. A, Tesz-e érte? vagy B. Külső tényezőktől, pl. transzcendentális erőktől várja a megoldást. A B. csoportba tartozók lottóznak általában, amit Monte Carlo szindrómának nevezünk. Az, hogy valakiből külső, vagy belső kontrollos személyiség válik-e két-három éves kor tájékán dől el.A gyermek én tudata három éves korban formálódik ki. Belső kontrollos abból a gyermekből lesz, aki a szülői házból pozitív kompetenciákat, attitűdöket kap. Akiben a szülő hisz, hogy tudja vállalni a döntéseit, s ügyes, az belső kontrollos személyiséggé válik. A külső kontrollos felelősséghárító, nem hisz önmagában, nem vállalja döntéseit, de hisz a végzetben és a sorsban. Witkin: mezőfüggőség - mezőfüggetlenség: Mező: A. egyszerű, észlelési (pl. fizikában a mágneses) B. interperszonális Ha valaki mezőfüggő, akkor szűk az értelmezési kerete, pl. egy serlegről a serleg jut eszébe, azaz ragaszkodik a szűk értelmezési tartományhoz ( Gestalt szerint az észleléshez) Példa: autóvezetés: ha az előző autót nézem, pl. a féklámpáját, akkor mezőfüggő vagyok ha az egész sort, akkor független Másik példa: padlásszoba: vannak emberek, akik képesek itt is derékszögben látni dolgokat, ők a mezőfüggetlenek Interperszonális szempontból az emberek a mezőfüggőket jobban kedvelik, mert befolyásolhatóbbak, míg a függetlenek nem. Ontogenetikus folyamat alapján: csecsemő: függő felnőtt: független idős: függő A személyiségről általában Személyiség: a, individuum (egyéniség) b, egyén (személyiségjegyek, tulajdonságok) c, ember Minden embernek van személyisége, amely egy sajátos konstrukcióban jelenik meg: - öntudattal rendelkezik, ez feltétele a személyiségnek - a tudatból a hatásokat interorizálja (beépíti magába), így válik fejlődőképessé Személyiségteóriák = elméletek csoportosítása Mire épülnek? - leíró jellegűek - fejlődés aspektusúak Piaget Colber és Erikson szerint a személyiség nem állandó kategória, identitás, mert képes átrendeződni a struktúrája Szellemtörténet: 1. pszichoanalitikus szemléletmód 2. szociálpedagógiai szemléletmód 3. humanisztikus szemléletmód Alapgondolat: A személyiségen belül mindenre megtaláljuk a magyarázatot. A személyiség egy önmagában zárt rendszer. A zártság keretet ad. A külső, genetikai énképet is meghatározzák a belső tulajdonságok. Belső tulajdonságok: - kognitív képesség - szociális képesség - érzelmi - alkati tulajdonság - a cselekvéshez köthető - automatizált tevékenységek A fentebbiek alapján kognitív, emocionális és konatív személyiségről beszélhetünk. a döntő, hogy milyen tulajdonságok vannak túlsúlyban a személyiségben.. A személyiségnek van dinamizmusa és stimulusai. A tranzakcióanalízisről (TA) röviden Eric Berne a represszor és a szenzitizátor személyiségről beszél. A. A represszor személyiség: - sokkal lassabban veszi észre a negatív dolgokat - perfektuális (észlelési) hárítás jellemzi - a kellemeset anticipálja - optimista - agresszívabb, mint a szenzitizátor személyiség - pozitív énkép jellemzi B. A szenzitizáns személyiség: - érzékenyebb - fogékonyabb - mindenben a rosszat látja - nagyon nehezen elviselhető - állandóan tudatosítja a bajokat - negatív énkép,de - esélyt ad magának, hogy megoldja a problémákat Példa: műszeres reakcióidő mérés, egy szólista énekel a szorongás és fenyegető tartalmú szavak vannak beépítve a dalban. A B. személyiség észlelési ébersége jobb, szinte azonnal észrevették a negatív dolgokat. A Vonzás Törvénye - Részlet A Titok című könyvből "Mindent, ami az életedben történik, te vonzottad az életedbe. És mindent az a kép vonzott magadhoz, amit a fejedben őrzöl. Amire gondolsz. Hiszen, bármi járjon is a fejedben, azt magadhoz vonzod. A bölcs emberek mindig is tudták ezt. Visszanyúlhatunk egészen a babiloniakhoz, akik ismerték a titkot. Emberek kis csoportjáról van szó, akik azóta is titokban irányítják a világ menetét. Szerinted miért van az, hogy a társadalom 1%-a keresi meg a rendelkezésre álló vagyon 96%-át? Szerinted ez véletlen? Nem az. Így van megtervezve. Ők megértettek valamit. Megértették a titkot. És most te is megismerheted..." Baltasar Gracián: Az életbölcsesség kézikönyve (Oráculo manual) - Részletek Minden a netovábbig fejlődött már, s az ember is a végsőkig tökéletesedett. Hét ókori bölcsből nem telnék ma ki egy, s egyetlen ember több figyelmet érdemel napjainkban, mint valaha egy egész nép. Legyünk, amivé lehetünk. Senki sem születik készen; az ember napról napra tökéletesedik személyében és hivatásában, míg teljességéhez, képességei és kiválóságai tetőfokára eljut. Az ilyen ember ízlése emelkedettségéről, szelleme tisztultságáról, ítélete érettségéről, akarata józanságáról ismerhető fel. Sokan sohasem érik el a csúcsot, mindig hiányzik belőlük valami. Mások késve lesznek azzá, amik. A szavaiban bölcs, tetteiben eszes, kiteljesült férfit nemcsak befogadják, szívesen is látják az okosok bizalmas körében. Szerencse és hírnév. Amilyen állhatatlan az egyik, olyan szilárd a másik. Az első az életre szól, a második azutánra; amaz az irigység, emez a felejtés ellenszere. A szerencsét óhajtjuk, olykor elő is segítjük, a hírt kiérdemeljük. A hírnév vágya a kiválóságból ered: Fáma az óriások húga volt, és ma is az: a végleteket, az utálat és tetszés szörnyeit vagy csodáit kedveli. Természet és művészet, anyag és mű. Külső segítség nélkül nincs szépség, és minden tökély eldurvul, ha az iskolázottság nem emeli, mert csak ez javítja a rosszat és tökéletesíti a jót. A természet egy szép napon rendszerint cserbenhagy bennünket, fogódzkodjunk hát inkább a művészetbe. Nélküle sekélyes marad a legszebb természetes hajlam, ám a kultúra nélküli képesség csak fél képesség. Mesterséges továbbképzés nélkül mindenki bárdolatlannak hat, és a tökély minden fajtájában pallérozásra szorul. Tudás és nemes szándék. Ez a kettő hozza meg a sikert. A rosszakarattal párosuló észbeli tehetség mindig torz és visszataszító. A gonosz szándék minden tökély mérge, s ha tudás támogatja, csak furfangosabban ártalmas. Boldogtalan az a kiválóság, mely alantas célokat szolgál. Okosság nélkül kétszeres dőreség a tudomány. Tartsd többre a jót a soknál. A tökéletesség nem a mennyiségben van, hanem a minőségben. Ami igazán jó, mindig kevés és ritka; a gyakoriság értéktelenné teszi a dolgokat. Az emberek közt is rendesen az óriások a valódi törpék. Némelyek vastagságuk szerint becsülik a könyveket, mintha inkább a kar, mint az elme edzésére íródnának. A külső nagyság magában sohasem ad többet középszerűségnél, s a mindentudók nyavalyája, hogy mindenben jártasak akarván lenni, semmiben sem azok. A bensőségesből fakad a kiválóság, s ha tárgya fennkölt, a hősiesség. Legyünk tisztességesek. Álljunk mindig az igazság pártján, olyan elszánt kitartással, hogy sem tömegszenvedély, sem zsarnoki erőszak ne kényszerítsen soha átlépnünk az igazság határát. De ki ilyen főnixe a derékségnek? A tisztesség híveinek száma vajmi csekély. Sokan magasztalják ugyan, de nem élnek vele; mások a veszély pillanatáig követik, ott aztán az álnokok megtagadják, a számítók elleplezik. A tisztesség nem bánja, ha barátságba, erősebb hatalomba vagy önérdekbe ütközik is, ezért hagyják hamar cserben. A körmönfontak tetszetős elmélettel magyarázzák hűtlenségüket, mondván, hogy nem akarnak magasabb vagy állami érdeket sérteni. Az állhatatos férfi szemében azonban árulás a színlelés; inkább akar következetes lenni, mint okos, mindig ott van, ahol az igazság, és ha elhagyja társait, nem azért teszi, mert ő ingatag, hanem mert a többiek azok, és már előbb letértek az igazság útjáról. Alkoss mindenről véleményt, de leginkább arról, ami fontos. Az ostobákat a gondolkodás hiánya veszejti el. A dolgoknak felét sem fogják fel, s mert kárukat vagy előnyüket nem látják, nem feszítik meg erejüket. Némelyek lényegtelen dolgokkal sokat, fontosakkal keveset törődnek, szóval mindig fonákul számolnak. Sokan azért nem vesztik el az eszüket, mert nincs nekik. Vannak dolgok, amelyeket a legnagyobb figyelemmel kell megvizsgálnunk és lelkünk mélyén elraktároznunk. A bölcs mindent átgondol, de azért különbséget tesz: ott ás mélyre, ahol alapot talál, s néha abban a hiszemben, hogy több van a dolgok mögött, mint gondolja. Ily módon a megfontolás tovább segít a megértésnél. Tudjunk nemet mondani. Nem szabad mindenkinek mindent megadnunk. Ez is éppoly fontos, mint hogy adni tudjunk, főrangú személyeknél meg éppen elengedhetetlen. Itt aztán lényeges a mód, ahogyan megtagadunk valamit. Némelyek szájából a "nem" kedvesebb, mint másokéból az "igen", mert a jól körített visszautasítás jobban kielégít a száraz beleegyezésnél. Vannak, akiknek mindig nyelvükön van a "nem", s ha végül megteszik is, amit kérnek tőlük, nem hálásak nekik érte, mert még érzik a régebbi elkedvetlenedést. Ne tagadjunk meg semmit kereken, kortyonként adagoljuk a csalódást, és ne adjunk egészen kosarat, hogy meg ne szűnjön a függés. Hagyjunk mindig egy szemernyi reményt, hogy ízesítse meg a visszautasítás keserűségét. A megtagadott szívesség támasztotta űrt töltsük ki udvariassággal, és a tett hiányát pótolja a jó szó. A "nem" és "igen" kurta szavak, de hosszú megfontolást kívánnak. Ez is művészet: hagyni mindent, ahogy van. Éspedig annál nagyobb, minél jobban zajlik a nyilvános és magánélet tengere. Vannak örvényei a társas létnek, viharai a szívnek: ilyenkor az okos visszahúzódik a kikötő biztos révébe. Sokszor a gyógyszer csak súlyosbítja a betegséget, engedjünk ilyenkor mind a természetnek, mind az erkölcsi dolgoknak szabad folyást. A tudós orvosnak éppúgy kell értenie a rendeléshez, mint a nem rendeléshez, mert néha inkább abban áll a művészet, hogy ne alkalmazzunk orvosságot. A tömeg zajlásának lecsillapítására válasszuk azt a módot, hogy kezünket visszahúzva megvárjuk, míg a tömeg magától elcsendesül. Az átmeneti visszavonulás későbbi győzelmet jelent. Kis ok elég ahhoz, hogy a forrás megzavarodjék, és nem beavatkozásunktól tisztul meg, hanem attól, hogy magára hagyjuk. Sok baj ellen a legjobb orvosság, ha nem nyúlunk hozzá, akkor magától elmúlik. Ne kapaszkodj görcsösen semmibe. Minden ostoba meggyőződéses, és minden meggyőződéses ostoba. S minél tévesebb, amit hisz, annál makacsabbul ragaszkodik hozzá. Még nyilvánvaló esetekben is szép, ha engedünk, mert az ok nem marad ismeretlen, és fény derül udvariasságunkra. A nyakassággal többet vesztünk, mint a győzelemmel nyerhetünk, mert itt nem az igazság védelméről van szó, hanem gorombaságról. Vannak vasfejek: ezeket nem lehet meggyőzni és lehetetlen más véleményre bírni, ha pedig meggyőződésükhöz még szeszély is járul, felbonthatatlan frigyre lépnek a butasággal. Az akarat legyen szilárd, ne az ítélőképesség. De vannak kivételes esetek, mikor az engedékenység végzetes, mert két vereséget jelent: a véleményét és a végrehajtásét. Merítsünk vigaszt mindenből. Még a semmire sem valók is vigasztalódhatnak avval, hogy lelkük örök. Nincs bánat enyhülés nélkül. Az ostobák vigasza az, hogy szerencsések, s mint mondják, a csúnya lánynak is szép a pénze. A hosszú élet titka: nem érni sokat. A repedt fazék sohasem törik el egészen, hanem bosszantóan tartós. A szerencse mintha irigyelné a jelentős embereket, mert a tartósságot némelyek haszontalanságához, a jelentőséget pedig mások korai elmúlásához méri. Így aztán az értékesek elmúlnak, de akiből senkinek sincs haszna, örökké él, akár látszatra, akár mert valóban így is van. A szerencsétlen úgy érzi, mintha szerencse és halál összebeszéltek volna, hogy megfeledkezzenek róla. Ismerd csillagodat. Nincs oly gyámoltalan, akinek ne volna szerencsecsillaga, s aki boldogtalan, azért az, mert nem ismeri. Némelyek fejedelmek és hatalmasok kegyét élvezik, pedig nem is tudják, hogyan és miért, csak mert jó szerencséjük hozzájuttatta őket, s nekik már csak segíteniük kell a szorgalmukkal. Mások a bölcseknél állanak kegyben. Van, akit egyik nemzet jobban befogad, mint a másik, s egyik városban szívesebben látnak, mint a másikban. Egyik állásban vagy helyzetben ugyancsak több szerencséd lehet, mint másoknak, hiába van egyenlő vagy ugyanolyan érdemük. A sors akkor és úgy keveri kártyáit, amikor és ahogyan akarja. Mindenki ismerje a maga csillagzatát, akárcsak tehetségét, mert aszerint veszít vagy nyer; tudja követni és segíteni; ne cserélje el, mert könnyen elvétheti az irányt mutató Sarkcsillagot. Nézz belülre. A dolgok többnyire merőben mások, mint aminek látszanak, és a kéregnél megálló tudatlanság kiábrándulássá lesz, ha aztán beljebb hatol. Mindenben elől jár a hazugság, és állandó közönségessége magával rántja a balgákat, az igazság csak utolsónak kullog utána messziről. Az okos tartogassa neki másik felét a képességnek, melyet mindnyájunk édesanyja, a bölcs természet párosával adott. A csalás nagyon felszínes, és akik maguk is azok, rögtön ráakadnak. Az igazi lényeg azonban mélyen visszahúzódik, hogy a bölcsek és eszesek annál jobban becsüljék. Ne várj arra, hogy lemenő nap légy. Okosaknak való szabály: hagyd el a dolgokat, mielőtt azok hagynak el téged. Tanuld meg, hogy saját bukásodból is győzelmet csinálj, ahogyan a nap is néha teljes ragyogásában felhő mögé bújik, hogy ne lássuk letűntét, és bizonytalanságban legyünk, vajon lement-e vagy sem. Húzd ki magad a bajból, nehogy bőröddel fizess rá a kudarcra; ne várd meg, hogy mások fordítsanak neked hátat, és érzésben még élve, de becsülésben holtan eltemessenek. Az elővigyázatos idejekorán küldi nyugalomba versenylovát, és nem vár arra, hogy futás közben elessék, és a nézők kacajának tárgya legyen. Törje el tükrét a szép nő ravaszul idejekorán, ne pedig türelmetlenségében utóbb, mikor már meglátta benne a kiábrándító valót. Röviden: legyünk szentek. Ez a két szó mindent megmond. Az erény minden tökély foglalata, minden boldogság középpontja. Birtokosát értelmessé teszi, figyelmessé, éles eszűvé, okossá, bölccsé, bátorrá, meggondolttá, becsületessé, szerencséssé, rokonszenvessé, igazzá és mindenki szemében naggyá. Három kiválóság szerzi meg a boldogságot: szentség, egészség, bölcsesség. Az erény a kis világegyetem napja, hemiszférája pedig a jó lelkiismeret. Olyan szép, hogy Istennek és az embereknek kedvük telik benne. Nincs más szeretetre méltó, mint az erény, és nincs más visszataszító, mint a bűn. Az erény komoly, minden egyéb csak tréfa. A képességet és nagyságot az erénnyel kell mérni, nem a szerencsével. Az erénynek nincs szüksége másra, elég magának. Az élőt szeretetreméltóvá teszi, a holtat felejthetetlenné. Carl Gustav Jung idézetek "A betegség célja az volt, hogy visszakényszerítse őt saját testébe, miután fiatal kora óta pusztán a feje után élt. Lényének egyik oldalát differenciálta, a másik azonban tompa, szinte csak fizikai állapotban maradt. E másik oldalra lett volna most szüksége, hogy élni tudjon. (...a betegség) visszakényszerítette saját testébe, amelyen eddig mindig keresztülnézett." "Van egy szép, régi történet egy rabbiról, akitől megkérdezte egyik tanítványa: Azelőtt éltek olyan emberek, akik színről színre látták Istent; miért nincsenek ma is ilyenek? Mire a rabbi így válaszolt: Mert ma senki nem tud olyan mélyre hajolni. Bizony, le kell hajolnunk valamelyest, ha a folyamból akarunk meríteni." "A szenvedés, mint Eckhart mester mondja, a leggyorsabb paripa, amely a tökéletesség felé visz benneteket. A nagyobb tudatosság üdve elégtételt adó válasz a szenvedésre, amely különben értelmetlen s ezért elviselhetetlen lenne. A jó szándékú isteni akarat kinyilatkoztatása nem szüntetheti meg ugyan az emberben a tökéletlen teremtés miatti szenvedést, de csillapíthatja és értelemmel töltheti meg." "Egy adott időpontban született dolog magán viseli a pillanat valamennyi sajátosságát." "A látszat olykor éppoly sikeres, mint a valódi teljesítmény." "És mégis olyan sok minden van, ami csodálattal tölt el: a növények, az állatok, a felhők, a nappal és az éjszaka és az emberben rejlő örök lényeg. Minél bizonytalanabbá váltam önmagamban, annál erősebb rokonságot éreztem a dolgokkal. Igen, úgy érzem, mintha az az idegenség, amely oly sokáig elválasztott a világtól, átköltözött volna belső világomba, és váratlanul kinyilvánította volna, hogy magamnak vagyok ismeretlen." "Rendkívül rossz szolgálatot tesz gyermekének az az anya, aki önmagát igyekszik megtestesíteni a gyermekben anélkül, hogy egyszer is figyelembe venné, hogy a gyermek nem csupán afféle toldaléka, tőle függő teremtmény, hanem új és individuális lény, gyakran olyan jellemmel felruházva, amely alig hasonlít a szülők jellemére, sőt adott esetben riasztóan idegenszerűnek látszik. "Az élet nagy problémáit nem lehet megoldani, túl kell élni." "Nem tudjuk megmondani, hogy miért, egyszerűen csak tény, hogy bölcs dolog úgy gondolkodni, ahogy a régiek szoktak; ha nem így cselekszünk, az tetszhet nekünk vagy racionalizmusunknak, de valamit elvesz a világból." "Miként a testnek szüksége van táplálékra, és nem is akármilyenre, hanem csakis a neki megfelelőre, akként szüksége van a pszichének is léte értelmére. " "Némely férfi megátalkodott bűnös. Az ilyenek racionális dolgokban hisznek, mert ezekről az élet megmutatta, mit érnek; racionális eszközökkel kerestek egy csomó pénzt, s természetesen hisznek benne; hiszik, hogy mindent meg lehet venni. Ezért is annyira hipochondriások. Nemrégiben láttam egy ilyen esetet. Egy nagy üzletember összeomlott és hipochondriás elméleteket gyártott; folyton a világot járta, hogy találjon egy orvost, aki meg tudja gyógyítani. Úgy vélte, betegsége feltétlenül gyógyítható, mivel mindent meg lehet venni, s ezért valahol kell lennie egy ilyen nagy orvosnak. Biztosított róla, hogy bármekkora honoráriumot kifizetne, ha kezelném őt. Annyi pénzt kérhetnék, amennyit csak akarok. Szerinte a dolog pénzzel elintézhető, s ha mégsem, hát csak azért, mert nem elég a felkínált pénz. Emlékszem egy másik gazdag emberre is, aki nem hitt a halálban. Ő is úgy gondolta, hogy az életet meg lehet vásárolni, s hogy a rokonának, aki gyógyíthatatlan betegségben szenvedett, nem kellene meghalnia. Mintha senkinek sem kellene meghalnia, ha megfizeti a legjobb orvosokat és kórházakat, mert meg tudja engedni magának, hogy életben maradjon." "A szeretet egymagában mit sem használ, ha nem párosul értelemmel." "Konfliktusokat ügyes furfangok vagy intelligens hazugságok sohasem oldanak meg; hogy megoldódjanak, el kell viselni őket, amíg a feszültség elviselhetetlenné nem válik; azután az ellentétpárok lassan egybeolvadnak. Egyfajta alkimista eljárás ez, nem pedig racionális választás vagy döntés. A szenvedés elengedhetetlen. Minden valóságos megoldást csakis intenzív szenvedés révén találunk meg. A szenvedés mutatja meg, milyen mértékben vagyunk elviselhetetlenek magunk számára. Egyezz ki ellenségeddel! - a külsővel és a belsővel! Ez a probléma! " "Mindenki szenved, amíg az élet kaotikus sodrában úszik. " "A szeretet problematikája az emberiség nagy szenvedéseihez tartozik, és senkinek sem kell szégyenkeznie amiatt, hogy ő is megfizeti a maga részét." "Ahol a szeretet uralkodik, ott nincs hatalomvágy, és ahol a hatalomé az elsőbbség, ott nyoma sincs a szeretetnek." "Minden káoszban van kozmosz (ékesség, rend, tisztesség) is, minden rendetlenségben rend is rejlik, s minden önkényben folyton ott a törvény, mert mindaz, ami hat, ellentéten alapszik. Ennek fölismeréséhez a megkülönböztető emberi értelemre van szükség." "Önnek teljesen igaza van, ha úgy véli, hogy a vallás tulajdonképpen a lelki szenvedés gyógyítására volna hivatott. Én mindig síkraszálltam ezért az eszméért, orvosi területen is." "A lelki élet ébredését problémák, szenvedések kísérik." "Mi a nagy álom? A nagy álom sok kis álomból és az alázatnak, az álom jelzései előtt való meghódolásnak sok aktusából áll. A nagy álom a jövő és annak az új világnak a képe, amelyet még nem értünk." "Az anya-gyermek kapcsolat bizonyosan a legmélyebb és leglényegesebb kapcsolat, amelyet ismerünk; hiszen a gyermek egy ideig úgyszólván része az anyai testnek!" "Minden, amit megtanultam és megismertem, lépésről lépésre közelebb vitt Istenhez. Ma már megingathatatlan meggyőződésem, hogy létezik Gondviselő. Csak abban hiszek, amit biztosan tudok. Ez kiküszöböli a hit szükségességét. Ezért nem azt mondom, hogy hiszek Isten létezésében - tudom, hogy Ő létezik." "Minden káoszban van kozmosz (ékesség, rend, tisztesség) is, minden rendetlenségben rend is rejlik, s minden önkényben folyton ott a törvény, mert mindaz, ami hat, ellentéten alapszik. Ennek fölismeréséhez a megkülönböztető emberi értelemre van szükség." "A világ, amelybe beleszületünk, durva és borzalmas, de egyúttal istenien szép is. Vérmérséklet dolga, ki mit hisz túlsúlyban levőnek: az értelmetlenséget vagy az értelmet. Ha az értelmetlenség abszolút mértékben túlsúlyba kerülne, akkor magasabb fejlődési fokon egyre nagyobb mértékben szűnne meg az élet értelme. De nem így van - legalábbis szerintem. Mint minden metafizikus kérdésnél, itt is valószínűleg mindkettő igaz: az élet értelem és esztelenség, vagy tele van értelemmel és esztelenséggel. Én pedig aggódva remélem: az értelem kerül túlsúlyba és nyeri meg a csatát." Csáth Géza idézet a rossz emberről "A rossz ember, az erős ember senkire sem haragszik, mert vastag páncél védi a szívét, és akinek leginkább ártani akar, arra sem haragszik, mivel a harag drága erőpazarlás. "A rossz ember, az erős ember senkire sem haragszik, mert vastag páncél védi a szívét, és akinek leginkább ártani akar, arra sem haragszik, mivel a harag drága erőpazarlás. Ezért tartózkodjunk a haragvástól, és ha megdobnak kővel, dobjuk vissza a követ mosolyogva és orcánk elváltoztatása nélkül, de hétszeres erővel, ha tudjuk. Ha pedig nem tudjuk, bele kell nyugodnunk abba, hogy izmaink még gyakorlásra szorulnak." (Csáth Géza) Eduard Spranger szellemtudományi vagy megértő pszichológiája Az értékek alapján közelít a személyiséghez. A szubjektív, személyes értékvonatkoztatásnak hat típusát különböztette meg, amelyet Lebensformennek, életformáknak nevezett. 1. elméleti (tudás, ismeret) 2. politikus (hatalom) 3. szociális (közösség) 4. gazdasági (pénz, vagyon) 5. vallásos (hit) 6. esztétikai (szépség, harmónia) A fenti ideáltípusokon túl leírja az un. komplex típusokat. Ezek a technikai, jogi, pedagógiai. Feldmár András: Az élmények szabadsága – Részletek – 2. rész „És ha az ember az egész életét úgy éli le, hogy fél attól, hogy lelepleződik, akkor már megérthetitek, mi az a szorongás. Lámpaláz. Minden színésznek van lámpaláza. A szorongás az lámpaláz. Mert addig, amíg megalakítjuk azt a karaktert, amit a szüleink és mások mondtak, hogy kell lenni, belülről félünk, hogy minden pillanatban a nézők, a társaink rájönnek arra, hogy itt csak egy szegény színész próbálja megalakítani ezt a karaktert. És a színésznek az a rémálma, hogy a színpadon a nézők rájönnek, hogy itt csak egy színész izzad, próbál egy karaktert alakítani, de nem meggyőzően.” „Ha szeretem magam, akkor elfogadom magam, és olyan környezetet keresek, teremtek, ahol szeretek élni. A környezettel való dolgozás alapvető. Ha csak önmagammal dolgozom, az újra csak elnyomás. Az pedig depresszióba visz.” ”Nehéz az új út kezdete, és lehet, hogy könnyebb tovább hazudni? Ha másképp akarom érezni magam, másképp kell cselekedni és élni is. A tudás és érzés is csak a cselekvésen átértelmeződik, válik valósággá. Az számít, hogyan élek. Így ágyazódom a világba.” „A pszichoterápiának három funkciója van, vagy inkább hogyan tud általában segíteni egy ember a másiknak, mi az emberi segítő kapacitás. E hármon kívül nehéz mást is adni: Vigaszt adni, befogadni, megölelni, szállást adni. A gubancokat oldani. Mi van benne, körülötte, mik a kapcsolatai. Bátorítani. Próbáld meg! Csak bátor ember bátoríthat. A terapeutának a bátorság modelljének kell lennie. De ne csak mondja, úgy is éljen. Mi az igazság jutalma? Sok szenvedés. De az ember végre otthon érzi magát. Ha tudod, mi az igaz, akkor nem érzed elkülönülve magad önmagadtól. Akkor nincs elidegenedés, ami attól van, hogy az ember hazudik magának. Ha a fájdalmat hazugsággal csillapítjuk, ennek elidegenedés lesz az ára. Ez után pedig csak nőhet a fájdalom. Inkább együtt vagyok önmagammal, és hagyom, hogy fájjon, minthogy ne fájjon, de ne tudjam, ki vagyok. Az elidegenedés elszigetel befelé és kifelé is. Az önmagammal való sírásban van jó. A legrosszabb pszichológiai érzés a szégyen. Ha nincs bátorságunk a szabadságra megalkuvó helyzetekben. A szégyen megszüntetése felszabadít, akkortól újra mélyen lélegzünk. A szabadságunkat, amíg élünk, folyamatos harcban kell védeni, mert mindig mindenki ezt akarja elvenni tőlünk. Ha ezt a védelmet nem vállalod, inkább öld meg magad most. Találj örömöt a szabadságért való harcban, így élhetsz. Pszichoszomatikai vetület: a szabadság hiánya megbetegít, az immunrendszer leáll. Ha a rákos betegnek azt mondják, van még hátra három hónapja, megváltoztatja az életét. Úgy él, ahogy eddig is kellett volna. Javulhat, meggyógyulhat. A halál engedélyt ad az életre. Hogyan ér véget a terápia? A terapeuta bátorít. A páciens vegye magát komolyan, és mások is. Ha a páciens olyan új emberekkel találkozik, akik komolyan veszik, nem kell már a terapeuta. A páciens elkezdi keresni az ilyen embereket. A terapeuta legyen az első élő bizonyítéka annak, hogy létezik a világon olyan ember, aki komolyan veszi. Sokan el se hitték, hogy van ilyen ember. Ha tudják, hogy van egy, mernek többet is keresni.” „Ha valaki rádöbben, hogy halandó, megváltozik. Értékes lesz az ideje, csak valós világok elégítik ki, lebontja a látszatot maga körül. Otto Rank mondta: "Az élet két vezetője az életfélelem és a halálfélelem". Ha a halálfélelem nagyobb az életfélelemnél, akkor változik az életünk, valami mást csinálunk.” „Ha valaki szabadon mozog, keresi azt, ami neki kell, akkor irigylik azt az embert. Sok irigység van azok iránt, akik szabadok. A Szelíd motorosok egy nagyon jó film. Ott a Vörös Nyakúak, akik már be voltak épülve a saját életükbe, a végén megölték a motorosokat. Akik azt hiszik, hogy csak rabságban élhet az ember, megölik azokat, akik szabadok. Én túlzok egy kicsit a szabadság irányába, de csak azért, mert olyan sokan túloznak a másik irányba. Soha nem találtam meg volna a helyemet az életemben, ha nem hagytam volna ott tucatnyi helyzetet. És minden alkalommal, amikor azt mondtam, innen elmegyek, akkor valaki mindig azt mondta, hogy felelőtlen vagyok, ezt nem szabad csinálni, meg ilyesmik. Az embernek saját magában kell bíznia, és annyi hibát követhet el, amennyit csak akar; és ha én akarok megmaradni egy szituációban, akkor azt megpróbálhatom, bízva abban, hogy tanultam a korábbi hibáimból.” „Van egy 2000 éves mondása egy rabbinak. Az első része így szól: Ha én nem vagyok önmagamért, akkor ki lesz értem? Csak te vagy abban a pozícióban, hogy tudj magadról. Önzőnek kell lenni abból a szempontból, hogy más nincs abban a helyzetben, hogy elmondja, ki vagy, hogy mit akarsz és mit nem akarsz. Ha te nem harcolsz magadért, ki fog harcolni érted? A második rész ezt mondja: Ha csak önmagamért harcolok, mi vagyok? Először magamért kell lenni, és ha már önmagam vagyok, és önzően és őszintén vagyok a világban, akkor van még egy csomó energiám. És azzal az energiával még lehetek másokért, olyanokért, akik meg tudják mondani, hogyan tudok őértük lenni. Mert elég önzőek ahhoz, hogy kifejezzék magukat annyira, hogy tudjak nekik segíteni. Nekem is önzőnek kell lennem annyira, hogy ha segítségre van szükségem, ki tudjam mutatni, hogyan segítsetek. Végül a harmadik rész: Ha most nem, akkor mikor? Nem is tudnálak szeretni, ha nem lennél önző. Az azt jelentené, hogy nekem nem kell olvasnom a te eszedet, és neked nem kéne olvasni az enyémet. Lehet, hogy a szeretet is jár fájdalmakkal, de ez valahogy természetes, és a vágy is jár fájdalommal, de ezt le lehet építeni. Hogyan tudjuk magunkban megkülönböztetni, hogy ami fájdalmat érzünk, az a szeretetünkkel jár vagy a vágyunkkal? Nincs semmilyen baj a vággyal. Az csak más, mint a szeretet. A vágy gyakran nagyon kegyetlen tud lenni. Ha a vágyam vezet, nagyon kegyetlen tudok lenni. A vágy néha elpusztítja a tárgyát. A szeretet arra való, hogy az ember megfékezze a vágyát egy kicsit, legalább annyira, hogy ne pusztítsa el azt, akire vágyik. A vágy és a szeretet mindig játszik egymással. A vágy mindent akar, a szeretet pedig azt mondja, vigyázz, nehogy elpusztítsd azt, amire vágysz.” Debrecen, 1999. Folytatása következik. Feldmár András: Az élmények szabadsága (Debrecen: 1999) – Részletek - 1. rész „Ez azért fontos, mert ahogy visszatekintek, nagyon örülök annak, hogy előbb voltak élményeim, minthogy megmondták, hogy mit kell gondolni erről, és hogy kell ezt a foglalkozást csinálni. Mert ha az elmélet előbb jön, mint az élmény, akkor az ember megvakul. Így szerencsésen, kb. egy évig, másfél évig élményeim voltak anélkül, hogy valaki megmondta volna, hogy milyen élményeimnek kellene, hogy legyenek. Tehát saját magam találtam ki a dolgot, ahogy óráról-órára csak úgy bementem és nézelődtem és gondolkodtam és hallgattam és hagytam, hogy a pácienseim tanítsanak ahelyett, hogy én tanítottam volna a pácienseimet, hogy mire, azt igazából nem is tudom.” „Szerintem az egész életemben csak akkor tanultam valamit, amikor valaki azt mondta, hogy csináld velem, nem hogy csináld azt, amit én csinálok. Aki azt mondja neked, hogy csináld azt, amit én csinálok, az egy hülye, attól nem lehet tanulni. De ha valaki azt mondja, hogy csináld velem, és bátorít arra, hogy úgy csináld vele, ahogy neked jó, akkor attól az embertől lehet tanulni.” „És elgondolkozhattok azon, miért olyan nehéz nyitott szívvel, őszintén beszélgetni. Hogy miért hazudik mindenki, nemcsak egymásnak, hanem saját magának is. És ezért mondom, hogy jó, ha az ember nem dolgozik senkinek és senki nem dolgozik neki. Mert hogyha nem szabad az ember, mert ha bármi módon próbálják befolyásolni, akkor nagyon nehéz őszintének lenni. Ha az ember fél attól, hogy mi történik vele, ha őszinte, akkor esetleg nem lesz az. Nagyon bátornak kell annak az embernek lenni, aki őszinte tud lenni akkor is, ha azzal fenyegetik, hogy elveszíti az állását, hogyha úgy csinálja a dolgait, ahogy éppen akarja.” „Sok vallásban, amikor az Istenről beszélnek, akkor a „via negativa”-val határozzák meg az Istent. A „via negativa” az, hogy amit az Istenről el tudsz mondani, az nem az Isten. Az Isten mindig más, mint amit el lehet mondani róla. Tehát a nyelv, a logosz túl kicsi arra, hogy az Isten beleférjen. És ez talán az egyetlen definíciója az Istennek.” „A vágy az, amikor valamit akarunk. A szeretetnek semmi köze nincs a vágyhoz. Sokféleképpen meg lehet határozni a szeretetet, és meg is fogom majd tenni. De az egyik legjobb meghatározása az, hogy a szeretet semmire nem vágyik. A szeretet a szeretőnek a vágya arra, hogy a másik életét könnyebbé és gazdagabbá tegye, olyan módon, ahogy a másik óhajtja. Nem, ahogy én. Ha téged szeretlek, úgy kell szeretni téged, ahogy te akarod azt, nem, ahogy én.” „Amíg valakit szeretek, addig egészben elfogadom, addig örömöt lelek benne úgy, ahogy ő van. Abban a pillanatban, amikor valakit kritizálok, már nem szeretem azt az embert. Ha kritizálok valakit, miért így, miért úgy csinál valamit, az már bánt, akkor már faragom őt. Csak akkor mondhatod azt, hogy szeretlek, ha valóban teljes és nagy örömöt találsz a másikban úgy, ahogy a másik éppen van. Tehát elfogadni a másikat egészben úgy, ahogy van. Abban a pillanatban, amikor egy részletet nézünk meg, abban a pillanatban szeretetről már szó sem lehet.” „Mert a bal félteke, az mindig a részleteket nézi, az a fákat nézi az erdőben. A jobb félteke nem látja a fákat, az csak az erdőt látja. A jobb félteke az, ami megengedi nekünk, hogy legyen intuíciónk, és hogy szeressünk, a bal félteke pedig elrontja ezt a szeretetet, mert darabokra bontja az egészet.” „Egyetlen dolguk van itt a Földön az embereknek, hogy gyakorolják a halált. Hisz igazából senki nem ért hozzá. A halállal szemben mindenki szűz, ügyetlen. A terapeuta szembe tud nézni a halállal, ezt gyakorolja állandóan. A halál az, amikor az ember kinyitja a szívét és teljesen szeret valakit, és akkor ott tudja hagyni. Mert ez a halál. A halál pillanatában minden, amit szerettél, ami fontos volt, egyszerre nincs. És ezt lehet gyakorolni.” Gondolkozzunk! http://www.youtube.com/watch?v=KcdzdHoDvkg MADAME TUTLI-PUTLI Gracián bölcsessége „A léleknek is van bája, mely a szív ékessége, a szellem ünnepe. Ám nem mindenki rendelkezhet vele, mert feltétele a belső nagyság. Első lépés, jót mondani ellenségünkről; a második, jót tenni vele. A bosszú lehetőségét kihasználatlanul hagyni; a győzelem pillanatát nagylelkűséggé változtatni. Az erény sohasem színlel, nem ölt magára díszes ruhát, nem ármánykodik, és nem aláz meg senkit, az élet legegyszerűbb és legbonyolultabb pillanataiban is a marad, ami volt: erény.” (Gracián: A lélek bája) Hippokratész személyiségtípusai Hippokratész Kr.e 400 körül, illetve Hippokratész elődje, Empedoklész Kr.e. 450 körül; 500 évvel később Galénosz átdolgozta Tétel: A kozmikus elemek, s azok tulajdonságai, egyféle testnedvet képeznek, amelyekből megállapítható a temperamentum: 1. levegő: meleg, nedves- vér (sangvinikus - fellángol) - szangvinikus 2. föld: hideg, száraz - fekete epe(melaniae) - melankolikus 3. tűz: meleg, száraz - sárga epe (chole) - kolerikus 4. víz: hideg, nedves - nyál (phlegma) - flegmatikus meleg, hideg = gyorsan alakulnak ki száraz - tartósság nedves - nem tartós Mindegyik típusnak vannak pozitív és negatív tulajdonságai is: Szangvinikus: pozitív: - optimista - vidám - nyitott - érdeklődő - lelkes negatív: - könnyelmű - felületes - megbízhatatlan - befolyásolható - önkritika nélküli - kétszínű - megalkuvó Melankolikus: pozitív: - mélyérzésű - komoly - fogékony - lelkiismeretes - odaadó negatív: - érzékeny - félénk - szorongó - bizonytalan - magányos - fáradékony Kolerikus: pozitív: - erős akaratú - szenvedélyes - energikus - kitartó negatív: - erőszakos - indulatos - kapkodó - fékezhetetlen - összeférhetetlen - bosszúálló Flegmatikus: pozitív: - higgadt - határozott - magabiztos - békés - türelmes - érzelmileg kibillenthetetlen - kiegyensúlyozott negatív: - közömbös - nem törődöm - minden mindegy - könnyelmű - lassú - közönyös - passzív - érdektelen Ismét Popper Pétertől "Figyelj csak! Ma van az a holnap, amitől tegnap annyira féltél." Gondolati háttér: A szorongó embert leginkább a képzelete gyötri meg. Irreálisan felnagyítja a jövő félelmetes lehetőségeit. Ennek az az oka, hogy a szorongás tárgyat keres magának, amihez hozzátapadhasson. Tárgytalan félelmeinket legalább érthetővé akarjuk tenni a magunk számára. Ez a folyamat utólagos; először van a szorongás, azután hozzákapcsolódik egy elképzelt lehetőséghez. Mennyit féltünk fölöslegesen a holnaptól, amely eljött, sőt ma már múlttá vált -túljutottunk rajta, és az elképzelt rémségek sehol sem voltak. Olyan ez, mint egy vizsga vagy egy műtét. Mennyire féltünk tőle, s utólag csöndben azt mondjuk; Ennyi volt az egész? "Az, ami vagy, már jutalom és büntetés is azért, ami vagy." Gondolati háttér: Kivel vagyunk elszámolásban? Rá kell jönnünk, hogy elsősorban önmagunkért felelünk, saját lelkiismeretünknek tartozunk elszámolással. Belső ügyeinkben nincs külső felelősségre vonás, büntetés vagy jutalom. Magunk ítélünk magunk felett. De ebben az ítélkezésben nem szabad értelmetlenül kegyetlennek lenni magunkhoz -így másokkal is elfogadóbbak tudunk majd lenni. Meg kell értenünk, hogy cselekedeteink, karakterünk, érzéseink, gondolataink már magukban hordják összes jó és rossz utóhatásukat. Elkerülhetetlenül végigéljük valamennyit. Ezért értelmetlen minden utólagos önkínzás és öntetszelgés. Azzal, hogy el kell vállalnunk viselkedésünk következményeit -már lezárultak a számlák. "Ember vagyok. Semmi sem idegen tőlem, ami emberi -sem bennem, sem másokban." Gondolati háttér: Az életen nem lehet "makulátlan fehér palástban" végigsétálni. Önmagunkhoz kell hűnek lennünk, nem elképzelt ideálokat kergetünk. Legtöbbször úgy gyötörjük meg magunkat, hogy kellő önismeret híján, irreálisan magasra emeljük a mércét. Olyat követelünk magunktól, aminek nem vagyunk képesek megfelelni. Így állandósulhat a bűntudatunk, a kudarcérzetünk. Emberi mértékek szerint kell ítélni, akár rólunk van szó, akár másokról. Senkinek sem kell tökéletesnek lennie. Bőven elég a törekvés arra, hogy kicsit csiszolni próbáljunk magunkon. Ez elérhető, a tökéletesség eleve reménytelen. Sok minden zsúfolódik össze egy emberben; "sugár és salak" -ettől ember. "Rosszul gondolkozik az, aki a külsőleg megvalósíthatót összetéveszti a belsőleg lehetségessel." Gondolati háttér: Nem objektív valóság sokféle lehetőséget tár elénk. Ennél sokkal szűkebb az a tartomány, amire szubjektíve képesek vagyunk. A legértelmetlenebb, ha azzal gyötörjük magunkat: Mi lett volna, ha.? Múltunkat elfogulatlanul vizsgálva egyértelműen látjuk, hogy bár sokféle út áll nyitva előttünk, mindig azt tettük és választottuk -amire belső lehetőségünk volt. Ezért nem lehet az életet "elrontani". "Senki sem kérheti számon tőlünk, hogy miért nem vagyunk olyanok, mint egy idealizált regényhős vagy egy angyal. De azt igen, hogy miért nem vagyunk önmagunk." Gondolati háttér: Nem tehetünk eleget mindenki elvárásának, nem szolgálhatjuk ki mindenki igényeit. Az emberek annyira sokfélék és olyan sokfélét és ellentéteset követelnek tőlünk, hogy szét kellene szakítanunk magunkat a megsemmisülésig, ha mindennek meg akarnánk felelni. Nem lehetünk jók mindenki szemében, nem lehetünk mindenki kedvelt "Benjáminja". Ez nem lehet magatartásunk mértéke. Szelektálnunk és választanunk kell az elvárások között. Ennek mértéke saját meggyőződésünk, lelkiismeretünk. Ezért adott esetben tudnunk kell "nemet mondani". Csak a jellemtelen, konformista embernek nincsenek ellenségei. "Járj utadon, és ne bánd, hogy mit beszélek!" -ez volt Marx egyik jelmondata. "Nincs más bűn, csak emberi értékeket pusztítani és értelmetlenül szenvedést okozni; nem menteni és csillapítani, ahol mód van rá." Gondolati háttér: Az emberek rengeteg dologhoz indokolatlanul hozzátapasztják a bűn fogalmát. Ezzel védik a konvenciókat, a szokásokat, az érdekeket, az illemet, a változó erkölcsi divatot. A minket gyötrő bűntudatok legnagyobb része indokolatlan. Az erkölcsnek ez a felhígulása elhomályosítja igazi értelmét: az emberi értékek, az emberi méltóság védelmét. Minket pedig bizonytalanná és szorongóvá tesz. Hányszor nem követjük a szívünket, s menekülünk el önmagunk elől nyugtatók vagy ital segítségével. Őrizni és védeni kell az emberi élet értékeit önmagunkban és másokban -ennyit jelent a tisztesség. "Nincs nagyobb támadás az emberi méltóság ellen, mint a félelem." Gondolati háttér: A többi élőlényhez viszonyítva az a specifikusan emberi bennünk, hogy személyiségek vagyunk, képesek vagyunk önmagunkat megismerni, megszereznünk az "Én" élményét. Ebből fakad emberi méltóságunk. A félelmek meggátolnak abban, hogy önmagunk legyünk. Sokszor már addig sem jutunk el, hogy őszintén és bátran megismerjük belső valóságunkat, igényeinket. Máskor meg -noha jól tudjuk, hogy milyenek vagyunk és mire vágyunk -nem merünk ennek megfelelni. Az önmagának hazudó, környezetének folyton hamis szerepeket játszó ember megalázott lény. Lelki bajaink legnagyobb része a gyávaságunkból fakad. Csak a bátorság ad belső tartást és emberi méltóságot. "Minél távolabb menekülünk félelmeinktől, annál nagyobbaknak és fenyegetőbbeknek látszanak. Ha közel megyünk hozzájuk -jelentéktelenné zsugorodnak." Gondolati háttér: Az ismeretlen mindig ijesztő, és szorongást kelt bennünk. Amit nem ismerünk, arról képzelődünk. A képzeletünket nem kötik reális határok. Hajlamos tehát arra, hogy mértéktelenül felnagyítsa a dolgokat. Ezért szorongásos fantáziánk is egyre növekedhet. Ez ellen nincs más védekezés, csak ha nagy elszántsággal a valóságban éljük át azokat a helyzeteket, amelyektől féltünk. Az átélés és a megismerés a reális szintre szállítja le a túlértékelt eseményeket; a félelmek enyészni kezdenek. "Átéltem, kibírtam, túl vagyok rajta" -ez a félelem igazi eloszlatója. "Minden változik, elmúlik, és helyet ad valami másnak. Leggyötrőbb helyzeteinket is észrevétlenül feloldja az idő" Gondolati háttér: A pánik és főként a depresszív hangulat sokszor abból a hamis tudatból keletkezik, hogy a jelen mindörökre megmarad, a jövőnk olyan lesz, mint a múltunk. A pillanat kudarcát, szégyenét, megfosztottságát elmúlhatatlannak érezzük, úgy gondoljuk, hogy így nem lehet élni. Gyerekek és kamaszok gondolkoznak így, akinek gondolati horizontját teljesen elfedi egy adott helyzet. Ezért is reagálnak érzelmileg olyan szélsőségesen. A felnőtt ember már tapasztalhatja, hogy elviselhetetlennek érzett helyzetei egy idő után már érdektelenek, sokszor már csak halványan, minden érzelmi jelentőség nélkül emlékszik vissza rájuk. Ezt a tudást meg kell őrizni a kétségbeesés órájában is. "Három fegyverünk van a szorongások ellen: a kapcsolatok teremtése, a szembenállás és a vállalt magány." Gondolati háttér: Szorongásaink, lelki bajaink jó része abból származik, hogy meglazult betagozódásunk a világ egészébe, hiányosak "kozmikus" kapcsolataink az emberekkel, az állatokkal, növényekkel, ásványokkal, és az emberi kultúra által létrehozott alkotásokkal. Lelki egyensúlyunk helyreáll, ha legalább három képességet kifejlesztünk magunkban; Tudunk jóban lenni a világgal -ez a kapcsolatteremtés képessége. Tudunk nemet mondani arra, ami ellen erkölcsi érzékünk tiltakozik -ez a szemben állás képessége. Tudunk egyedül maradni, ha éppen arra van szükség -ez a vállalt magány. Ha csak az egyikre vagy másikra vagyunk képesek, megbillen az egyensúlyunk, egyoldalúvá torzul az életünk. A teljes ember tud örülni és együtt lenni, tud haragudni és javítani, tud szemközt maradni önmagával. (A belső utak könyve) Kosztolányi Dezső: Én félek Én félek. Az élettől és sötéttől, mely mindenütt kegyetlenül elér. Ha száll a nap, az ablakom alatt hullámozik az ismeretlen éj, a végtelen és ismeretlen éj, egy tenger - vészesen és feketén - csöndes sirásom benne elmerül, mint holt madár a tenger fenekén, a kisgyerek magába sír szegény. Sírok, sírok, mindíg csak egyedül, és senki meg nem értett még soha. Oly ismeretlen ez a Nagyvilág, s olyan borzasztó a sötét szoba. Lábujjhegyen kell járni a világban, az éjszakában annyi a vonat, mely összerág és széttöri gerincem, s vígan megőrli fájó csontomat. Az éjszakában annyi rém, kisértés, golyó, kötél, bitófa, kard remeg, s hegyes fülekkel, hiéna-szemekkel leskelnek rám a gonoszemberek, kik vascipőbe jönnek egyszer értem, bőszült ököllel döngetik az ajtóm, ecetet adnak, hogyha inni kérek, s fölráznak, ha alélt fejem lehajtom. Minden bokorban leskelődik egy-egy, nincs menekülni egy picinyke rés. Ó, jaj nekem, oly fürgék a gonoszak, s olyan sok a halál, a temetés. Zörgő szekéren az Idegenember tudom, hogy elvisz engem is egy éjjel, s szegény anyám az ablakunkra rogyva néz majd utánam könnyes, kék szemével. Kretschmer alkati tipológiája Kretschmer osztrák elmeorvos szerint az emberek három testalkat típusba sorolhatóak, s ebből a tipológiából a pszichés mg betegedéseikre is következtetni lehet. 1. Piknikus: - rövid nyak - kerek váll - széles mellkas - rövid végtagok - alacsony - kövérkés CIKLOTIM (ciklikusan visszatérő betegségek, mániás depresszió) 2. Atletikus: - erőteljes - izmos végtagok - magas - széles mellkas VISZKÓZUS (Epilepszia) 3. Leptoszom: - magas - vékony - szikár - szívós - keskeny mellkas - sűrű haj SKIZOTIM (Skizofrénia) Tulajdonságok 1. Piknikus: nyílt, impulzív, határozott akaratú, színes gondolatvilágú, optimista, kedélyes, kiegyensúlyozott 2. Atletikus: lassúság, nyugalom, szívós kitartás, munkabírás, állhatatosság, megbízhatóság, érzelmi tapadás 3. Leptoszom: érzelmi hűvösség, akaratgyengeség, tárgyilagosság, szürke gondolkodás A három típus keveredhet egymásban és egymással. Márai Sándor: A tapintatról és a gyöngédségről "Mert van valami, ami több és értékesebb, mint a tudás, az értelem, igen, becsesebb, mint a jóság. Van egyfajta tapintat, ami az emberi teljesítmény felsőfoka. Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan, színtelen és íztelen, s mégis nélkülözhetetlen, mint fertőzéses, járványos vidéken a forralt víz, mely nélkül szomjan pusztul, vagy beteg lesz az ember. Az a tapintat és gyöngédség mely, mint valami csodálatos zenei hallás örökké figyelmeztet egy embert mi sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad és mi túlzás, mi fáj a másiknak, és mi olyan " jó ", hogy ellenségünk lesz, ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni? Ez a tapintat, mely nem csak a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is. Vannak ritka emberek, akik tudják ezt. Akik a jóságot, mely mindig önzés is, pártolták és nemesítették, s nem okoznak soha fájdalmat barátságukkal, vagy rokonszenvükkel, nem terhesek közeledésükkel, nem mondanak soha egy szóval többet, mint amit a másik el tud viselni, s mintha külön, nagyon finom hallószerveik lennének, úgy neszelik mi az, ami a másiknak fájhat. S mindig tudnak másról beszélni. S oly élesen hallanak mindent, ami veszélyes az emberek között, mint az elektromos hallgató fülek érzékelik a nagy magasságban felhők között közeledő láthatatlan ellenséges gépmadarakat. A tapintat és a gyöngédség emberfölöttien érzékel. Igen, e két képesség emberfölötti." / Márai Sándor: Füves könyv / Márai Sándor: Füves könyv - Arról, hogy az ember része a világnak Az ember, mérhetetlen gőgjében és hiúságában, hajlandó elhinni, hogy a világ törvényei ellen is élhet, megmásíthatja azokat és büntetlenül lázadhat ellenök. Mintha a vízcsepp ezt mondaná: "Én más vagyok, mint a tenger." Vagy a szikra: "Rajtam nem fog a tűz." De az ember semmi más, mint egyszerű alkatrésze a világnak, éppen olyan romlandó anyag, mint a tej vagy a medve húsa, mint minden, ami egy pillanatra megjelenik a világ nagy piacán, s aztán, a következő pillanatban, a szemét- vagy a pöcegödörbe kerül. Az ember, testi mivoltában, nem is magas rangú eleme a világnak; inkább csak szánalmasan pusztulásra ítélt anyagok összessége. A kő, a fém is tovább él, mint az ember. Ezért mindaz, amit testünkön át jelentünk a világban, jelentéktelen. Csak a lelkünk erősebb és maradandóbb, mint a kőés a fém - ezért soha nem szabad másképpen látnunk magunkat, mint lelkünk térfogataiban. Az erő, mely a romlandó testi szövetben kifejezi magát, nemcsak alkatrésze, hanem értelme a világnak. Ez az erő az emberi lélek. Minden más, amit a világban jelentünk és mutatunk, nevetséges és szánalmas. Mindenféle idézet, ami emberi "Ne menj a romok közé! Ne töprengj azon, hogy alakíthattad volna-e másképp a múltadat. Legfőbb lelki erőd csak a megtörténtek vállalása lehet. Fogadd el, hogy ami történt veled, amit cselekedtél, az a törvényed. Ezért űzz messze magadtól minden megbánást, bűntudatot, lelkiismeret-furdalást, minden olyan belső történést, szégyent, ami megaláz." (Popper Péter) "Ha elveszíted a türelmedet, bosszankodsz és korholsz, azután belátod, hogy feleslegesen tetted, már késő. Semmi értelme - már sérelmet okoztál. (...) Tehát ne feledd: sosem a másik a felelős. A problémát az okozza, hogy valami bánt belül. És természetesen nem zúdítod rá valami arra járó idegenre, hanem azt veszed elő, akit szeretsz, aki a legközelebb áll hozzád. Ezért a legközelebbi személy lesz az, akihez újra és újra odahordod, odazúdítod az ostobaságaidat. De ezt kerülni kell, mert a szeretet nagyon törékeny. Ha túl sokszor teszed meg, ha túlzásba viszed a terhelést, a szeretet eltűnhet." (Osho) “Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. S ha képtelen vagy tovább adni azokat, akkor azok birtokolnak téged. Bármi legyen is a kincsed, úgy tartsd a markodban, mintha vizet tartanál. Mert ha megszorítod eltűnik. Ha kisajátítod, tönkreteszed. Tartsd szabadon és örökre a tiéd marad.” (Buddha) “Az élet olyan, mint egy kártyajáték. A kiosztott lapok adottak, de ahogy játszod őket, az szabad akarat.” (Jawaharlal Nehru) “Sokan vannak, akik elintézetlen benső viszonyaikat kívül akarják rendezni. Abban a tévedésben vannak, hogy a másokhoz való jóság pótolhatja az önmagunkhoz való jóságot. Sok örömtelen lélek gondolja azt, hogy a szeretet csupán az emberekhez fűződő kapcsolatait jelenti, ezért önmagához nem jó. Önmagát lebecsüli, ostorozza, örökösen bűntudatos, s csak a túllihegett külső pótcselekvések néhány pillanatában éli meg, hogy ő nem is rossz ember. A másikkal “jót tenni” csak akkor lehet, ha észre sem vesszük. A valódi “jótett” nem is lehet más, mint hogy a másik embert önmagához visszavezetjük; saját erejére, sorsmegoldó hatalmára ráébresztjük – végső soron, hogy megtanítjuk önmagát szeretni. Márpedig ha ezt magunkkal nem tudtuk megtenni, másokkal sem fog sikerülni." (Müller Péter: Szeretetkönyv) “Időnként meghal bennünk valaki, és valaki más megszületik. Ami elmúlt, annak múlttá kell válnia, s ha nem akar, akkor tudatos munkával azzá kell tenni. Maga az idő nem teszi azzá – segíteni kell neki.” (Müller Péter) “Dolgozz keményen a munkahelyeden és meg fogsz élni belőle. Dolgozz még ennél is keményebben önmagadon, és egy vagyonra fogsz szert tenni.” (Jim Rohn) "Szerencsétlen, aki nem mer kockáztatni. Lehet, hogy soha nem csalódik, soha nem ábrándul ki, és nem is szenved úgy, mint azok, akik egész életükben egyetlen álmot követnek. De amikor visszatekint - hiszen mindannyian visszatekintünk - meghallja, amit a szíve súg: "Mit csináltál azzal a rengeteg csodával, amit Isten elhintett a hétköznapjaidban? Mit csináltál azokkal a talentumokkal, amelyeket rád bízott a Mestered? Elástad mindet egy mély gödörbe, mert féltél, hogy elveszíted őket. Íme hát az örökséged: a bizonyosság, hogy eltékozoltad az életed." (Paulo Coelho) "Légy hasonló az égen szálló madárhoz, aki a törékeny gallyon megpihenve átéli az alatta tátongó mélységet, mégis vígan énekel, mert bízik szárnyai erejében!" (Victor Hugo) "A Hozzáállás fontosabb a múltnál, a neveltetésnél, a pénznél, a körülményeknél meg annál, amit mások gondolnak, mondanak, vagy tesznek. Meghatározóbb, mint a megjelenés, a tehetség vagy a képzettség. A Hozzáállás társaságot, egyházat vagy otthont teremthet, illetve robbanthat szét. A csodálatos az, hogy minden reggel dönthetünk affelől, hogy milyen lesz aznap a Hozzáállásunk. A múltunkat nem befolyásolhatjuk, és nem változtathatunk azon, ahogyan az embertársaink viselkednek. A kikerülhetetlent sem tudjuk kikerülni. Csupán egy dolgot tehetünk: azon az egy húron játszunk, amink van - ez pedig a Hozzáállás." (Charles Swindoll) "A természet nemes lelkűeknek alkotott bennünket, s mint amint egyes állatokat vadsággal ruházott fel, bennünket szárnyaló lélekkel, mely azt nézi, hol élhet a legméltóbban, s nem azt, hogy hol élhet a legbiztonságosabban. (...) Lelked tudja: feladata van - ezt próbálja megértetni veled. Ha hozzá fordulsz segítségért, megtudod, mikor mit kell tenned. Ő bajok s vadak fölött áll: semminek nem veti alá magát, semmi nem nyomasztja, semmi nem hajlítja meg - örök tulajdonsága ez a rendíthetetlenség. Amikor megértetted, már semmitől nem kell félned. Élj lelked tudása szerint!" (Seneca)

Magamról

Régóta írogatok. Egyfajta belső kényszer hajt, hogy mondatokba öntsem mindazt, amit a világból megtapasztaltam, legyen az kavarodás, komorság vagy felhőtlen boldogság. A szavak nálam valami rejtélyes öngyógyítási folyamat elindítói, ősi rejtjelek régóta ismert kódjai, mágikus lelkek, kaleidoszkóp csodák. Az internet aztán kinyitotta előttem azt a kaput, amelyen lehet, soha nem léptem volna be, s közösségi oldalai révén meg is zavart, mert sok helyen egyszerre egyedül az Örökkévaló lehet, de emberi teremtmény nem. Ellenben itt szereztem életem olyan Barátait, akik biztattak, s nélkülük nem szántam volna rá magam erre az összegző munkára. Hiszen az én fejemben ma is nagyon tarka világmindenség él: a nyári felhők üzenetei éppúgy, mint a ringató- sötét zöldű fáké, elment szeretteim puha Fényárnyai és a kemény valóság. Én már talán kavics sem leszek egy új Sagrada Família alapkövében, de a jövő álmai, ha nem is templomként, de bennem is élnek. Mégsem lett volna soha honlapom, ha nincsen egy valaki... Valójában nem is tudom, miért szerette volna, ha így mutatom meg magam, de Neki megvan az a kiváltsága, hogy mindig Igaza van. Így aztán, aki innen merít, mert akár tanulmányaihoz talál valami olyasmit, ami máshol nincsen a neten, vagy, mert éppen egy idézetre vágyik, s felfedezi valahol, Neki köszönje, s még Valakinek... Felnőtt gyermekem, Mocsár Zsófia Alexandra azon szavai nélkül sem kezdtem volna egy ekkora vállalkozásba, melyek értelmében még ennyi évesen is ártatlannak, elfogulatlannak, romlatlannak kell lennünk, s fel kell tudnunk fedezni ezerszer is újra a világot, mert hiszen az gyönyörűséges. Azóta Egyetlen Gyermekem a maga 25 évével elment messze-messze... Öt naon át néztem kómában, mert valaki ráköhögte a C-típusú agyhártyagyulladás baktériumát. Pedig ment és dolgozott. Öt színházban készített akkor díszlet-, jelmez-és fényterveket. És tette ezt Kanadában, a Vajdaságban és Magyarországon. Így aztán próbálok eljutni oda, hogy megértsem a nagy mesterek nyelvét éppúgy, mint a magam csekély és szerény erőit megmutassam Másoknak is, mert végül is az életben el kell jutni egy olyan megértés szintjére, ahol a szavak és a tettek teszik az embert azzá, amivé önmagát formálta. A honlapon lévő tartalom saját felhasználás esetén szabadon kezelhető, de ekkor is kérem, hogy főként a szaktudományos írások, illetve az amatőr költők, műfordítók, s egyéb művészek Nevét mindenképpen említsék/említsétek meg, ha azok a nyilvánosság elé kerülnek. Nyomtatott formátumú megjelenés esetén minden esetben a Szerző engedélye is szükséges Műveik idézésükkor. A jelenlegi szerzői jogvédelem szerint egy mű attól a pillanattól kezdve, hogy annak első mondata megjelenik, a Szerző tulajdonát képezi még akkor is, ha nincsen készen az alkotás, s ez további 70 évig hatályban is marad (1999.: LXXVI-os törvény). Kellemes időtöltést, felfrissülést, kikapcsolódást kívánok, s kérek Mindenkit, ha valamit keres, használja az archívumot is, mert új tartalomjegyzék szerepel az oldalon, s még nem sikerült maradéktalanul beilleszteni minden adatmennyiséget a megfelelő helyre! Kizárólag a honlappal kapcsolatos kérések teljesítésére a következő email-címem vagyok megtalálható, s egy napon belül igyekszem válaszolni is: mocsar.gaborne@gmail.com M. Fehérvári Judit